Nagykovácsi Családi ház kivitelezés

Családi ház Nagykovácsiban

Juhász Kinga és az Egyesült Államokban élő testvére Nagykovácsiban építtetett egy kétlakásos, ám részben összekötött családi házat. A Deák téri Coffee Heaven-ben beszélgettünk arról, hogy hogyan értékeli az EVB teljesítményét.

 

Hány céggel tárgyaltál mielőtt minket választottál és mi döntött mellettünk?

6 építőipari cégtől kértem ajánlatot, 2 volt abszolút helyben, a többi pedig szétszórva az országban. Több oka is volt, hogy mellettetek döntöttem; egyrészt már az árajánlat részletessége, az, hogy lebontva, minden tételhez konkrét árakkal tudtatok szolgálni, anyagárakkal, munkadíjjal együtt már abban a kezdeti stádiumban szimpátiát keltett. Mivel laikusként kezdtünk bele az építkezésbe, ez nagyban megkönnyítette az egész folyamatnak az áttekinthetőségét és tervezhetőségét. További oka volt a választásomnak az, hogy 15 éves tapasztalattal, és meggyőző referenciákkal rendelkezik a cég.

Milyen tapasztalataid voltak a kivitelezés megkezdése előtt részletesen egyeztetett műszaki tartalmat illetően? Mennyire segítette döntésedet cégünk szakmai színvonala?

Örültem, hogy az árajánlat tükrözte a valóságot is. Ha valamilyen előre nem specifikált tétel vagy anyag került szóba, mindenre kaptam egy intervallumban meghatározott árat, továbbá számomra nagy könnyebbséget jelentett, hogy mindenre tudtatok ajánlani valamit, személyes tapasztalataitok alapján. Így könnyebben tudtam döntéseket hozni, mintha egyedül próbáltam volna utánajárni.

Az építésvezetőnk és az egyes szakiparosok munkájával mennyire voltál elégedett, hogyan tudtál velük együttműködni?

Elégedett voltam velük, Dóka István építésvezető lelkiismeretesen vezette a folyamatot, minden szakipari témát illetően tudott célravezető tanácsokkal élni, az együttműködést nagyban segítette, hogy kommunikatív és rugalmas a cég hozzáállása.

Voltak-e olyan ötleteink, amiket hasznosnak találtál?

Igen, sok esetben nem tudtam hogy egyáltalán milyen választási lehetőségem van. Ekkor is jól jött Miskó Pálnak a sokéves tapasztalata, mert mindig fel tudta vázolni a helyzetet, és meg tudta mondani mi az amit ajánl és mit nem. Ezt lehet érteni úgy, hogy ár-érték arányban, de mindig szem előtt tartotta a praktikusságot és a minőséget is.

Az építkezés közben kért változtatások vagy az új ötletek akadályozták-e a kivitelezést?

Voltak változtatások a kivitelezés közben (a tetőt több verzióban is megterveztettük), melyeket szakszerűen és rugalmasan kezeltetek, szóval akadályozó tényező nem volt, inkább gyorsította az építkezést az EVB Építő Kft. azonnali válaszkészsége.

Mi az amire több figyelmet fordítanál, ha újra építkeznél?

A telek megvásárlása előtt nem gondoltam, hogy a nagy lejtés és a sziklás talaj ennyire megnehezíti a dolgunkat, de szerencsére ez nem okozott fennakadást a kivitelezésben.

Mire hívnád fel figyelmét azoknak, akik a közeljövőben szeretnének építkezni?

Mindenképpen felhívnám a figyelmet arra, hogy csak jól felépített, világos tervvel, részleteiben átgondolva vágjon bele az építkezésbe, de ami ennél is fontosabb, hogy a megfelelő kivitelezőt megtalálja. Ebben, ahogy már mondtam segítenek a referenciák és a sokéves tapasztalat megléte, ami kevés építőiparban tevékenykedő vállalatról mondható el.

Hogy voltál megelégedve az általunk vállalt határidők betartásával?

Abszolút meg vagyok elégedve, hiszen 2009 júliusában kezdődött az építkezés és az év végére teljesen elkészült az épület. 2010-re már csak a burkoló, festő és homlokzat színezési munkák maradtak hátra, és az épület márciusban megkapta a használatba vételi engedélyt. Az előre rögzített határidőket mindig betartottátok, a rossz idő kevés esetben hátráltatta a munkát. Egyszóval ajánlanám mindenkinek aki építkezés előtt áll az EVB Építő Kft-t, mert szakképzett gárdából áll, széleskörű tapasztalattal és rugalmas, kommunikatív hozzáállással rendelkezik.

A családi ház kivitelezéséről további képek a projekt adatlapján találhatóak: Családi ház Nagykovácsiban