Az építőipar lassulása biztos, de hogyan éljék túl a kis- és középvállalkozások?
Változás előtt áll az építőipar, elég csak az új lakások piacát érintő 27%-os ÁFA visszatérésére gondolni, de emellett ott van a régió egészét érintő gazdasági növekedés lassulása is. Az EVB Építő tulajdonos cégvezetőjét, Miskó Pált kérdeztük, hogy szerinte mire kell készülnie az iparágban tevékenykedő cégeknek, vállalkozóknak.
Milyen változások várhatóak építőiparban 2020-tól?
Az újra 27%-os lakásáfa hatására az építések száma várhatóan csökkenni fog, bár ez a minőségi projektek számában nem feltétlen indokolt. A visszaeső lakásépítés kisebb kapacitásszükségletet eredményez majd az építőiparban – ezt már el is kezdtük érezni, korábban elképzelhetetlen volt hogy alvállalkozók maguktól jelentkezzenek nálunk, manapság viszont teljesen természetes. Szerintünk egyes szakágazatokban megszűnhet a kapacitáshiány.
Az építőipar nem maradhatott ennyire túlterhelt hosszú éveken keresztül, itt az ideje a konszolidációnak. Az elmúlt pár évben alvállalkozói szinten olyan extraprofitok voltak a rendszerben, hogy lesz miből leadni. Amikor elindul a kivitelezői verseny, ezek a pufferek csökkenni kezdenek, a vállalkozók egymás alá fognak kínálni, ami elindít egy gyors ellenirányú folyamatot.
Hogyan készülhet fel erre a lassulásra egy építőipari cég?
Amikor száguld a szekér, sok projekt van, akkor minden cég növekedni akar, új piacot szereznek, új telepet hoznak létre, új eszközöket vásárolnak. Ezzel szemben válság vagy lassulás idején a hatékonyságra kell fókuszálni. Mi, az EVB Építőnél is komoly energiát fektetünk a folyamataink átértékelésére, optimizálására. Szerintem a jól szervezett, jó rendszerekkel rendelkező cégek képesek lesznek gyorsan és hatékonyan menedzselni külső kapcsolataikat, ezért nemcsak megőrzik, de növelhetik is a vevőkörüket, a máshonnan átpártoló vevőkből.
Azt látjuk, hogy minden egyes feladatnak jelentős hatása van a határidőre és a költségekre, éppen ezért mind részfeladatra, folyamatra figyelni kell, mert ha nincs idő- és költségkontroll a projekten, akkor minden elveszett.
Hatékonyságban, minőségben van probléma a szakmunkásokkal?
Sajnos mindkettőben van. Ma amikor már a magyar építőipar megközelíti a nyugat-európai árszintet, nem az a probléma, hogy nincs megfizetve a szakmunkás, hanem az, hogy a hatékonyságuk nem megfelelő. Mi azon vagyunk, hogy megfelelő technológiával és szervezeti környezettel elérjük azt a hatékonyságot ami kifizetődő.
Hogyan lehet ebben a gyorsan változó környezetben megfelelni, betartani a határidőket?
Ahogy minden piaci szereplő, mi is is küzdünk a határidőket veszélyeztető tényezőkkel. Egyrészt megbízható kivitelezői kapacitás, másrészt jó szakemberekből álló csapat kell ahhoz, hogy tartani tudjuk a megrendelői elképzeléseket és határidőket.
Azonban mi kivitelezők csak 50%-ban tudjuk szavatolni a projekt sikerességét. A másik 50% a tervezőasztalon, a megrendelő és a tervező megfelelő előkészületeitől függ. Azt látjuk, hogy a megrendelők sokszor elnagyolt, hiányos tervekkel vágnak bele a projektekbe. Mi, az EVB Építőnél mindig hangsúlyozzuk, hogy a sikeres építkezés két egyenrangú szakaszból áll: előkészítésből és kivitelezésből.
Mennyire jellemzőek a kötbéres problémák, a folyamat mely részei csúsznak általában?
A kötbéres helyzetek mindennapos problémák a piacon, akár alvállalkozói, akár megrendelői oldalon. Sok hónapos csúszások tapasztalhatóak az egész országban, amihez nagyban hozzájárul az is, hogy sokszor az építőanyagok sem állnak rendelkezésre amikor szükség van rájuk.
Csúszás a teljes projekt folyamat során előfordulhat – ezeket minimálisra lehetne csökkenteni a tervezési fázisban, ezért is követeljük meg a lehető legkidolgozottabb terveket a megrendelőinktől. Ez irányban reméljük a BIM-ben való tervezés vagy csak szimplán a tervező irodák terheltségének csökkenése megoldást jelent a jövőben.
Lezárásként azt tudom mondani, hogy a szűkülő kereslet és az árak konszolidálni fogják az építőipari piacot a következő pár évben és azok a cégek fogják sikeresen venni a kihívásokat akik erre felkészülten, hatékonyságot növelve tudnak reagálni.